Két hónap

El sem hinné az ember, hogy repül az idő! Soha ennyi időt nem voltam még távol otthonról. Hogy érzem magam vele? Alapvetően jól, nem kínoz a honvágy, nem kelek úgy minden reggel, hogy "oh, de jó lenne már otthon lenni, olyan nehéz itt távol!" No, azért, az igazat megvallva, az előző állítás első fele félig-meddig igaz. Jó és különleges lesz majd hazamenni szűk két hónap múlva (igaz, akkor még csak két hétre).

Jó kis hetet tudhatok magam mögött. Sok különleges és vicces dolog történt. Bizonyos szempontból, talán, az egyik legjobb hetem volt eddig, bár, ezt nehéz megítélni objektíven.

A hét eleje lazább volt, nem történt túl sok minden. Az egyetemen, papíron, őszi szünet volt, így csak a finn órára kellett készülnöm.

Éppen Susannához készülödtem jégkrémpusztítás ürügyén. Itt hagytam abba múltkor mesémet.

Nagyon jó időt töltöttünk Susannánál! Raija, Tobias és én voltunk a meghívottak. Jókat beszlégettünk, s egy kicsit megtudhattunk egyet s mást Susannáról. Többek között azt, hogy fél évig Ausztráliában volt. Megnézegettük a fényképeket arról az időről. Suanna megjegyezte, hogy nagyon sokat segített neki akkor, hogy volt mögötte egy lelki háttér az ottani gyülekezet képében.

Ekkor elgondolkodtam valamin. Kétféle szempontból lehet értékelni azt, hogy jó választás volt-e ide jönni. Szakmai szempontból nem annyira. Egyre inkább az derül ki a számomra, hogy nem teljesen az elvárásaim szerint alakulnak a dolgaim. Nem azt tapasztalom a finn középiskolás informatikaoktatás terén, hogy "Hinyje, bárcsak ilyen lenne Magyarországon is!" Őszintén, lehet, hogy némi kritikával fogom illetni a rendszert, de ezzel még megvárom a keddet, akkor fogok beszélgetni egy "alaptanterv-guruval". Lehet, hogy csak én nem értek valamit.

Viszont, felmerült bennem a kérdés, mi lenne, ha szakmai szempontból kíváló helyen lennék, de nem lenne meg mögöttem ez a lelki háttér (amelynek rengeteget köszönhetek: szinte a semmiből lettek barátaim, akikkel sok, általunk fontosnak tartott kérdésben egyetértünk; rengeteg nehézségtől meg lettem óvva; és még folytathatnám…)? Sokkal nehezebb lenne itt az életem, ebben biztos vagyok. A gyülekezet rengeteget segít abban, hogy ne érezzem magam idegennek itt, messze az otthonomtól.

Összegezve a dolgokat, bizton állíthatom, hogy bár a szakmai oldala az ittlétemnek nem a terveim szerint alakul (bár, nem fogok hazamenni innen üres kézzel), nem tudtam volna Helsinkinél jobb helyet választani! 

Itt akár az egész blog véget is érhetne, happy end, a főszereplők összeölelkeznek, főcímzene, stáblista… 

Azt hiszem, rengeteg fenyegető e-mailt és sms-t kapnék, ha ezt komolyan megtenném… 

Szomorúan tapasztaltam, hogy otthon az ünnep nem volt annyira békés, főleg, ami az előestéjét illeti.

Október 23-a, bár nem volt itten ünnep, úgy alakult, hogy nem volt túl sok dolgom, így, kicsit, lazábbra vettem a figurát. Kényelmes kelés, kényelmes reggeli dolgok, aztán délután a tanárokkal leveleztem, illetve a szerdai finnórára készültem.

Ebéd után bementem Kumpulába, ahol Fecével MSN-eztem, és Dorkával is majdnem, csak pont akkor toppant be a portásnéni, hogy szívesen bezárná az épületet.

Este pedig elmentem futsalozni. Ezen az estén tanultam valamit. Megértettem, milyen lehet pl. a Feröer-szigeteki csapatban játszani. (Kis segítség: ez a csapat Európa egyik leggyengébb csapata, átlalában mindenki megveri őket a világ- vagy Európa-bajnoki selejtezőkön). Két csapatnyi ember gyűlt össze ezen az estén. Az egyik nagyon jó volt, a másik nagyon rossz, leglábbis az előző csapathoz képest. Ezt nagyon jól megmutatta, hogy kb. 5 perc alatt öt gólt kaptunk tőlük. Szerencsére, a csapat küzdött, nem kedvetlenedett el (a mezőny egyetlen lányjátékosa is nálunk volt!). Nagyon kiakptunk mind a nagykapus, mind a kiskapus meccsen. De, nem az eredmény számított, és ez egy jó tanulság és élmény volt. (Ez a szitu jócskán nevelt az alázatra).

Este Timivel beszélgettem egy jót MSN-en keresztül.

Szerdán délelőtt tanultam, majd a finn nyelv rejtelmeit tanulmányoztam, aztán Tobias-szal találkoztam, ettünk egyet és felkészültünk az Alex-szel való beszélgetésre a Bibliáról, majd az estét vele töltöttük. Jó kis idő volt! Ritka látni olyan embert, aki érdeklődik a Biblia iránt, és szeretné megérteni a benne levő dolgokat.

Különleges nap volt a csütörtök, ugyanis délután, életemben először, megnézhettem egy finn iskolát belülről. Sinikkával, egy ott tanító hölggyel volt ott találkozóm. Az iskola a metro egyik tulsó végállomása, így megismerhettem Helsinki egyik külső kerületét (hétfőn lesz alkalmam egy másik külső kerületet is meglátogatnom, ahol egy órát fogok végignézni). No de, vissza a jelenbe! A tanárnő nagyon aranyos volt, végig mutatott két termet, mesélt az ottani dolgokról (végre egy "jó példa", már mint, ami az informatikaoktatást illeti, kár, hogy nem ez a standard itten). Itt lego robotok programozásával segítik megtanulni az alaplépéseket a nebulóknak. Hallottam már erről, de a gyakorlatban még nem volt szerencsém hozzá (a mi egyetemünkön (ELTE) is foglalkozik ezzel egy tanár). Ami viszont számomra a legmegdöbbentőbb volt (pozitív értelemben), hogy a tanárnő fia beteg volt, és nem csak egy egyszerű megfázással küszködött, és ennek ellenére nem mondta le a találkozót, bár a végén már nagyon látszott rajta, hogy szeretné hazamenni. Különleges élmény volt!

A találkozó után kimentem futni – most egyedül, mert Tobias nem ért rá, Susanna nem volt teljesen egészséges. Futottam egy "nagy kört", kb 12-13 km. Ami a jó hír, hogy sikerült megtalálnom a saját tempómat, amelyet hosszú távon tartani tudok. Ami a rossz, hogy kicsit alulöltöztem, és ennek örömére kicsit megfáztam, de nem súlyos a helyzet, bár ennek következtében szombaton nem mentem futni.

Este szaunázással zártam a napot. Este Dorkával beszélgettem egy kicsit MSN-en.

A péntek jó kis nap volt!  Az elejét viccesnek is lehetne nevezni. Azt terveztem, hogy elmegyek a könyvtárba, hogy kicsit készüljek a keddi interjúra, azzal a tanárral, aki profi a tantervet illetően. Az Egyetemi Könyvtár szerint egy darab példány található angol nyelven a közápiskolás tantervből, méghozzá az Oktatási Minisztérium könyvtárában. Szuper, uccu neki, oda is mentem.

A portás nagyon kedvesen értésemre adta, hogy ez a könyvtár nem publikus, de segítséget kért az egyik épp távozni készülő kolléganőjétől, aki felhívta egy másik kolléganőjét, majd megkért, hogy várjak, míg lehozza a cuccokat. Annyira jó fejek voltak, ritkán tapasztalok ilyen mértékű segítőkészséget!  Kisvártatva megjött a másik hölgy, és a kezembe nyomott egy papírt, amit el is olvastam az úton, Kumpulába menet. Kiderült, hogy valamit félreértettek (vagy én nem magyaráztam elég érthetően). Ugynanis a külföldi hallgatók tanulásával foglalkozó iroda leírását kaptam meg, illetve egy brossúrát a szakmai képzésekről (németül, mert angol verziójuk nem volt). Azt hiszem, atzt gondolták, hogy tanulni akarok itt, biztos ezért érdekel engem a tanterv…  Sebaj!

Rogerrel ettem együtt Kumpulában, majd Wibke-vel találkoztam a Piactéren, a kikötőnél. Együtt imádkoztunk, majd megnéztünk két könyvtárat. Wibke segítségével kiderült, hogy Helsinkiben nem érhető el publikus helyen a tanterv, csak más finn városokban, így a könyvtárjegyére kértünk egy könyvtárközi kölcsönzést. Nagyon hálás voltam neki, hogy rám szánta ezt az időt! Hatalmas segítség volt! 

Este felhívott Bajkó Zoli, Skype-on keresztül!  Örültem nagyon neki, hogy gondolt rám!

A szombati napot nagyon vártam! Tobiás-szal arra gondoltunk, hogy két huginak szeretnénk egy különleges estét "adni". Azt terveztük, hogy főzünk egy gulyást (svéd szakácskönyvből), majd játszunk valamifajta ismerkedős játékot. Tobias Anne-t, én Susannát hívtam.

A nagytakarítás, éneklés és Tobias bevásárlása után nekiestünk a főzésnek. Kiderült, hogy a svéd recept szerint a hagymát karikákra kellett volna vágni, s nem apróra, mint ahogy a magyar gulyásnál szokás, így ételünk új nevet kapott: Svéd gulyás magyar módra. 

Tobias elővette a fehér abroszt és a gyertyákat, minden készen állt egy hangulatos estéhez!

A gulyás jól sikerült, bár nem volt gulyás íze, legalábbis magyar viszonylatban semmiképpp sem, nekem jócskán utána kellett borsoznom és paprikáznom. A többieknek megfelelt. Jól van ez így.  Az étel mellé vörösbort ittunk (sajnos nem volt jó minőségű magyar bor a boltban, ezért román bort vett Tobias, mondván, ez volt a legközelebbi ország kicsiny hazánkhoz).

A gulyás után felszolgáltuk a desszertet, majd teáztunk és játszottunk. Kérdéseket írtunk fel, majd összekevertük, és mindenki húzott egyet. Feltette a kérdést magára vonatkozóan, és a többieknek ki kellett találni a helyes választ. A helyes választ leginkább megközelítő megoldás ért pontot, kivéve, ha mindenki nagyon távol volt tőle.

Megtudhattuk (többek között), hogy Tobias nem szereti a fekete teát, Susanna nagyon szereti a természetet s hogy Anne kedvenc színe a fekete.

Különleges este volt, és a lányok is örültek neki!  Egész rövid idő alatt jó pár dolgot megtudtam a többiekről!

Vasárnap volt egy plusz óránk aludni, bár nekem nem ment olyan jól az alvás. Istentisztelet után összeült a gyülekezet leendő énekes-csapatát megalapító csoport, hogy megbeszéljük, kinek mi az elképzelése erről. Láttuk, hogy nem lesz egyszerű, mivel nem vagyunk sokan, akiknek tehetségük van az énekhez, de megbeszéltük az első találkozót (két hét múlvára), és azt is, hogy szólunk azoknak az embereknek, akikről tudtjuk, hogy szeretnek és tudnak is énekelni (itt most nem a profi szintre gondolok). A többit majd meglátjuk. Őszintén, örülnék annak, ha találnánk egy nem hétvégi időpontot a próbákra, de jelenleg, ennél nem találtunk jobb lehetőséget.

A megbeszélés után közösen ettünk egyet egy kínai étteremben, nem messze az istentisztelet helyszínétől.

Este találkoztam Alex-szel, vacsoráztunk egyet és beszélgettünk egy nagyot. Kellemes idő volt.

Most már lassan vége a mai napnak, így itt az idő, hogy zárjam soraimat!

Klassz hetet minden kedves Olvasónak!