Eltelt egy újabb félév. Ez már a hatodik volt az ÁF-en, lassan elmondhatom, hogy három éve űzöm napi nyolc órában mesterségemet.
Érdekes kontraszt volt az ÁF-es órák és az Eltés órák között (főleg érzelmileg). Az ÁF-re mindig nyugodtan mentem be, az Eltére… meg kellett tanulnom nyugodtan bemenni, illetve, talán jobb kifejezés a magabiztos (számorma a magabiztosság és a nyugalom kéz a kézben járnak).
A félév nagy várakozással indult, különösen az Eltés órák miatt, ugyanis 3 év után újra tanítottam programozást, ami, különösképp a doktorim szempontjából fontos, hiszen elég furcsa programozás-tanításról doktorit írni úgy, hogy nem tanítod ezt a témát. Tehát, a lelkesedésre nem volt panasz. :)
A szemeszter kezdetekor amiatt is lelkes (és főképp hálás) voltam, hogy a hallgatóim kb. 3/4-e azt gondolta, hogy a Számítástechnikai alkalmazások c. tárgy második részét is nálam veszi fel. Jól esett, nagyon, a bizalmuk! :)
Őszintén, a mostani félév az ÁF-en álomszerű volt. Sokan fejlődtek, azaz jobb jegyet kaptak, mint előző félévben, illetve minden csoportomban volt 3-4 aktív ember (és olyanok is aktívak voltak, akik előző félévben nem). Ilyen még nem fordult elő pályafutásom során, hogy az összes csoporttal haladni tudjak, és úgy érezzem, megértetem magam velük. Hálás vagyok annak a tízegynéhány embernek, akik el merték mondani, mi zajlik a fejükben órán (tudom, hogy ez nem mindig egyszerű) és így nagyban segítették az óra haladását, illetve segítettek nekem megérteni azt, hogy mire van szüksége a csoportnak.
A röviden kellene összefoglalni, milyen volt az Eltés félévem, akkor az ÁF-es első félévhez tudnám hasonlítani. (2008. novembere-decembere, amely az akkori félévem ZH- és vizsgaidőszakát jelenti, életem egyik legstresszesebb ideje volt, mert totál kezdő voltam a szakmában és a főnököm úgy gondolta, hogy a mélyvízben is meg tudok tanulni "úszni").
Arra kellett ráébrednem, hogy a programozás-tanításban teljesen a kezdők között vagyok, hiába tanítottam már előtte 3 évvel ilyen témát. Nem tudok azokhoz a már jól bevált technikákhoz nyúlni, mint az Office programok tanításakor. A másik kihívás az volt, hogy az Eltés hallgatóim (elsős matekosok) teljesen kezdők voltak, a csoport jó része életében nem látott még programozást. Ezek mellett nem igazán tudtam az előadásra alapozni, mert előadásra járni nem kötelező. Eredmény: az első 5 héten rendre nem fértem bele a 90 percbe és a tervezett anyag harmadát le sem sikerült adni.
Azt tapasztaltam, hogy a csoport harmada képtelen megérteni az anyagot, és ez frusztrált, mert nem szoktam hozzá ahhoz, hogy ilyen arányú hallgatóhoz ne legyek képes eljutni. Akik ismernek, tudják, hogy ilyen helyzetben milyen kérdések szoktak bennem megfogalmazódni: mit tehetnék jobban, mit tehetnék másként, elég-e az, amit teszek? És nem volt más választásom, el kellett fogadnom a helyzetet, levonni a tanulságokat és csak addig vállalni a felelősséget, ameddig az valóban az enyém. Utóbbi igen nehéz dolog volt, mert ez azzal járt, hogy egyes hallgatók kezét el kellett engedjem, illetve el kellett azt fogadnom, hogy nincs végtelen időm a felzárkóztatással foglalkozni.
És ez nem könnyű, mert meg akartam érteni a helyzetüket (tehát nem akartam érzéketlenné válni), de nem akartam érzelmileg függeni ettől, és emiatt rosszul érezni magamat. Sosem tanítottam még "szóró tárgyat".
Sajnos, azok a hallgatók, akik értették az anyagot (akár az első gyakorlaton megírták volna az évfolyamzh-t), nem mind vettek részt a gyakorlat előre vitelében.
Jó hír, hogy majdnem minden esetben a küzdés és a szorgalom eredményt hozott! :) Őszintén, a "nagy harcos" hallgatók voltak azok, akik leginkább előre vitték az órát, pedig többségük teljesen kezdőként vágott bele a programozásba. Ezt nagyon tudom értékelni! Nagyon jó volt velük együtt dolgozni, együtt küzdeni! :)
Számomra az egyik megfogalmazható tanulság az, hogy az első órákon sokkal "szájbarágósabbnak" kell lennem (ami, amúgy, nem szeretek lenni).
Furcsa módon, ebben a félévben sokat találkoztam a "kegyelem és/vagy igazság" szituációjával. Szeretném, ha a döntéseimben a két szó között "és" állna, de ez nem könnyű. Velem is voltak kegyelmesek egyetemen, amikor nem feltétlenül a tudásom miatt kaptam kettest. Ha valaki végigküzdi a félévet, de a tudása látványosan messze van a kettestől, megérdemli-e azt? Ha valaki zh-n/vizsgán csak egy ponttal marad le és látszik, hogy érti, megkaphatja az elégségest? Ha valakinek ez a legutolsó lehetősége, és ha megbukna, akkor kirúgnák az egyetemről, megkaphatja a kettest? Mi a helyzet a puskázással, plágiummal, ha a hallgató ismerősöm, esetleg kollégám?
Azt hiszem, némely kérdésre nem lehet mindig igennel vagy nemmel válaszolni. A puskázás, plágium esete egyértelmű, nem véletlenül mondom el minden vizsga elején, hogy játsszunk tisztán, mert mindannyian ezt érdemeljük meg! Illetve, szerintem, azért, mert valaki ismerős vagy kolléga, nem kerülhet más elbírálás alá, bár igaz, hogy ilyenkor felmerül a kérdés, hogy lehet-e egyáltalán objektíven ítélni. "Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük" Ez az alapelv sokat segített a döntéseknél.
És legyen szó ismerősről, ismeretlenről, arra törekedtem (és törekszem), hogy a döntéseim után bele tudjak nézni az összes hallgatóm, kollégám és főként Isten szemébe.
Egy szó, mint száz: élvezetes és tanulságos félév van mögöttem. Jól elfáradtam! :) Jó, hogy most már itt a nyár, ami nem a henyélésről fog szólni, hanem a doktorim írásáról és némi tananyag-fejlesztésről. Természetesen nem napi 8 órában. :)
