2015. július 17., péntek

IV. rész Kegyelem és igazság

Egyetemi hallgatóként, ha nem voltam biztos a tudásomban, mindig azért imádkoztam, hogy a tanár legyen kegyelmes, és ne buktasson meg. Mindenki ismeri a kegyelemkettes fogalmát, és én is találkoztam hallgatókkal, akik ZH vagy vizsga előtt arra kértek, hogy kegyelmezzek nekik.

Mégis, igazság és kegyelem között nagy a távolság, valójában két teljesen különböző fogalomról van szó. A kegyelmet úgy lehetne definiálni, hogy "ki nem érdemelt jóindulat", míg az igazság nem más, mint amit az érdem, azaz a tettek alapján lehet kapni.

Elárulom, hogy nem egyszerű ez a kérdés a saját oldalamról. Az egyetemi értékelés alapvetően teljesítményorientált, tehát az igazság számít. Pontszám és ponthatárok alapján adok osztályzatot, tiszta sor.

A Biblia a kegyelmet a megváltással kapcsolatban használja, és egyértelműen kitűnik, hogy a kegyelemért nem lehet megdolgozni.

"Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék." (Efezus 2:8-9.)

Isten kegyelmét nem tudom jó tettekkel kiérdemelni, azzal sem tudom rávenni a kegyelemre, ha adatokkal bizonyítom Neki, hogy több jót tettem, mint rosszat.

Mi lenne, ha Isten igazságos volna velem szemben? "Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban." (Róma 6:23)

A zsoldért dolgozni, tenni kell, ennek "fizetsége" a halál. Ha Isten pusztán igazságos lenne, akkor semmi esélye sem lenne senkinek arra, hogy bejusson a Mennyországba. A fenti igevers is megmutatja, hogy a kegyelem Isten ajándéka, tehát nem lehet kiérdemelni. Amit el tudok dönteni, hogy elfogadom-e ezt az ajándékot vagy sem.

Ám van még egy igencsak kihívó és meglepő idézet. János apostol írja Jézusról (Jn 1:14): "Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal."

János nem arról ír, hogy Jézus félig volt telve kegyelemmel és igazsággal (50-50%), hanem azt a matematikai képtelenséget tárja az olvasók elé, hogy Jézus telve volt mind kegyelemmel, mind igazsággal, tehát 100-100%-al rendelkezett mindkettőből.

Fogalmam sincs, hogyan lehet ezt megélni a mindennapokban, de az látszik ebből, hogy a kegyelem és igazság között nem "vagy" kapcsolat létezik, hanem "és", tehát valaki tud kegyelmes ÉS igazságos lenni egyszerre, legalábbis Jézus biztos ilyen volt.

Mikor jött elő ez a kérdés a munkám során? Két példáról mesélek

Sokadik javító ZH-t írattam, és mentem javítani a feladatokat. Az egyik hallgatónál megoldás helyett egy levél fogadott, amelyben taglalta, hogy ez már a dékáni engedélyes vizsgafelvétele, ez lenne az utolsó tárgya, és pár nap múlva lenne a záróvizsgája. Kéri szépen, hogy engedjem át. Mivel voltam én is hasonló helyzetben, át tudtam érezni azt, ami a hallgatóban végigmehetett. Hallgatóként biztosan örültem volna annak, ha átenged ilyenkor a tanár, De a "másik oldalról" nem feltétlenül ilyen egyszerű a kérdés, mert olyan döntést kell hoznom, amely után bele tudok nézni a többi hallgató szemébe is. Illetve, az is felmerült akkor bennem, hogy felvállalom-e a felelősséget azért, hogy ezt a hallgatót elkaszálom az egyetemi tanulmányainak befejezésétől. Végül is oda jutottam, hogy a felelősség nem az enyém, mert a hallgató jutott el ide a döntései, és/vagy a képességei miatt. És ez fontos dolog, mert nem szabad felesleges terheket felvenni egy ilyen döntésnél. Valamint átengedtem a hallgatót. Utólag sem tudom, hogy jó döntést hoztam-e, de arra emlékszem, hogy jó érzés volt kegyelmesnek lenni.

A másik történet jóval egyértelműbb ennél. Egy hallgatót puskázáson értem, pontosabban megtaláltam a puskáját a ZH beszedése után. Írtam neki, hogy beszéljük meg ezt a helyzetet. Hogyan lehet ebben a helyzetben kegyelmesnek és igazságosnak lenni? Az igazság az (és ezt a hallgató is elismerte), hogy puskázás történt, amiért elégtelen eredmény jár. Ez az igazság, és ebben a helyzetben még károsnak is gondolom pedagógiailag, ha az elégtelen elmarad, mert így megerősítenék egy hibás cselekedetet. Tehát ebben a kérdésben könnyű igazságosnak lenni. De hogyan lehet kegyelmesnek is lenni, ha mégis elégtelennel jutalmazom a puskázást?

A hangsúly az "is"-en van. Egy ilyen helyzetben úgy lehet kegyelmesnek is lenni, hogy kifejezem a megbocsátásomat a hallgató felé, biztosítom arról, hogy a kapcsolatunkban nem lesz negatív következménye, valamint megköszönöm az őszinteségét, illetve hogy felvállalta a felelősséget. Egy ilyen "nehéz beszélgetést" így lehet pozitív hangulatban befejezni.

Istennél a kegyelem célja az, hogy a kapcsolat megmaradhasson Vele, azt gondolom, hogy a tanár-diák kapcsolatban sem lehet más célja ennek.