Látva a bevezető poszt címét, lehet, hogy nem is pontos a "Tanítás és a Biblia" cím. Azt gondolom, hogy a mostani rész után megérted, Kedves Olvasó, hogy miért.
Nem véletlenül az igazságosságról szeretnék írni az első részben. Ugyanis szükség van egy sarokpontra, amihez vissza tudok térni a későbbiekben.
Hogyan definiálja a Biblia az igazságosságot (tisztességet, becsületességet)?
Az igazságosság (tisztesség, becsületesség) az ótestamentumban egy héber fogalom, idegen a nyugati elme számára, valamint távol áll a ma általában ismert definícióktól.
Valójában az igazságosság (tisztesség, becsületesség) megfelelés egy kapcsolat követelményeinek (szükségleteinek), akár két ember közötti, akár ember és Isten közötti kapcsolatról beszélünk. Az ember rengeteg kapcsolati helyzetbe kerül bele: király és a népe, bíró és a felperes, pap és a gyülekezet, egy átlagember és a családja, törzsfő és a törzs emberei, a nép és az idegenek (jövevények), szegények és Isten... és a tanár és a diákjai, és még lehetne a sort folytatni. Minden egyes kapcsolat hoz bizonyos specifikus követelményeket (szükségleteket), ezeknek való megfelelés jelenti az igazságosságot (tisztességet, becsületességet). (Forrás: E. R. Achtemeier in Interpreter I Dictionary #the Bible, Abingdon Press 1962, volume 4, pp.80-85)
Röviden: az igazságosságot (tisztességet, becsületességet) a Biblia mindig kapcsolatok szintjén értelmezi. Istennel vagy másokkal kapcsolatban, Ebből következik, hogy egy ember önmagában, egyedül nem tud igazságos (tisztességes, becsületes) lenni.
Jézus Hegyi beszéde (Máté 5-7. fejezet), véleményem szerint, nagyrészt erről szól. Lássunk egy jól ismert idézetet, ami szerintem nagyon jól megmutatja, milyen egy igazságos kapcsolat:
"Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük, mert ezt tanítja a törvény és a próféták." (Máté 7:12)
Egy darab egészen egyszerű mondat, amit sokan Aranyszabályként ismernek: Tedd azt a másikkal, amit Te is szeretnéd, hogy Veled tegyen az a másik ember. Mégis, milyen nehéz követni ezt az alapelvet, igaz? És mennyire más lenne a világunk, ha minden egyes ember csak ezt az egy alapelvet betartaná!
Bármennyire hihetetlen, én is voltam egyetemi hallgató. Jól esett, ha a tanáraim partnernek néztek, és ha segítettek nekem, ha valamit nem értettem. Olyan tanárokhoz igyekeztem felvenni az órát, akik nem néztek bolondnak, ha kérdésem volt. A tanáraim többsége tartott konzultációt vagy bent maradtak óra után válaszolni az évfolyam/csoport kérdéseire, mert látták, hogy szüksége van rá az évfolyamnak/csoportnak. Az egyik meghatározó élményem ezzel kapcsolatban az, amikor a záróvizsga előtt 1 hónappal a tanszékvezető 4*45 percet szánt arra, hogy elmondja röviden az összes államvizsga tétel lényegét. (Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy nem sok olyan tanárt ismerek, aki fejből el tudja mondani egy egyetemi szak záróvizsga tételsorát).
Akkor vagyok igazságos a hallgatóimmal, ha megadom azt, amire szükségük van. Ha arra van szükség, akkor a jó szót, ha arra van szükség, akkor a plusz konzultációt, ha arra van szükség, akkor az aláírás megtagadását. Az igazságosság, szerintem, mindig az adott kapcsolat szükségletének teljesítését jelenti. És ha egy szemináriumi csoporttal kapcsolatban szeretnék igazságos lenni, az azt jelenti, hogy a benne levő hallgatókkal szükséges igazságosnak lennem, értve ez alatt a velük levő kapcsolatot.
Természetesen, nem mindig tudom és tudtam ezt helyesen megítélni. Isten viszont minden pillanatban tudja azt, hogy mire van szükség, és kész megadni azt, mert Isten mindig igazságos.
Tehát, valójában, ez a sorozat nem csak a tanításról szól, hiszen önmagában a tanítás nem csak az óra leadása, hanem kapcsolat a hallgatókkal, így a továbbiakban a tanítást ebben a kapcsolati értelemben fogom használni.
Ha van kérdésed, véleményed, hozzászólásod, ne rejtsd véka alá. :) Köszönöm a figyelmedet! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése