Üdvözlet, a Kedves és Nyájas Olvasónak! Néhány blog-látogató azt gondolja talán, "már egy hétig nem írt, ez a lejtő eleje", azaz, ezentúl ritkábban írok, aztán hirtelen elmaradok az írással, mint ahogy azelőtt, az első blog-próbálkozásomnál történt. Nem szeretném, ha így lenne.
Így hát, rögvest bele is vágok, ittlétem 4. hetének taglalásába. Bizony, már majdnem egy hónapja vagyok Heksinkiben! Talán, ez így nem pontos megfogalmazás, hiszen az ittélem jelentős részét Espooban töltöm. Mindegy, úgy is érted, Kedves Olvasó, nem szükséges túlcizellálnom a dolgot.
Hétfő este, a "szokott időben" megosztottuk a hitünket, majd a "menetrend szerinti" (mondtam, hogy beindultak a dolgok 
) futás következett. Ezen az estén tovább tornásztam az általam futott leghosszabb távot 12 km-re. Ez már több, mint a fele a félmaratonnak! El kell, hogy áruljam, merész tervet vettünk a fejünkbe az Espooi Futócsapattal. Indulni szeretnénk a januári helsinki félmaratonon. Azt gondolom, jól állunk, nem gondoltam volna, hogy komolyabb edzés nélkül itt fogok tartani. Meglátjuk, mi fog megvalósulni ebből!
) futás következett. Ezen az estén tovább tornásztam az általam futott leghosszabb távot 12 km-re. Ez már több, mint a fele a félmaratonnak! El kell, hogy áruljam, merész tervet vettünk a fejünkbe az Espooi Futócsapattal. Indulni szeretnénk a januári helsinki félmaratonon. Azt gondolom, jól állunk, nem gondoltam volna, hogy komolyabb edzés nélkül itt fogok tartani. Meglátjuk, mi fog megvalósulni ebből!
Kedden délelőtt nekiestem a programozásnak. Igencsak rafinált feladatsort kaptunk, mint mindig. Itthon a lényegi részt megírtam, de csak sejtésem volt arról, hogy tudom úgy megírni a programot, hogy az ne omoljon össze, ha a kedves felhasználó rossz adatot ad meg.
Ennek megoldása Rogerrel való találkozásom utánra maradt. Rogerrel jót beszélgettünk, majd utána elváltunk, hogy ő busszal, én meg metróval megyek tovább. Aztán egy megállóban szálltunk le a buszról, amire én később átszálltam. Kiderült, hogy 150 méternyire járunk egymástól suliba.
Kiderült, hogy 150 méternyire járunk egymástól suliba.
Bent tovább gyúrtam a programozást, egészen estig, mert áttettük szerdára a találkánkat a tanulócsoporttal. Őszintén, tovább jutottam a feladatmegoldással, de nem működött mindenkor és minden esetben a hibaellenőrzés. Írtam a tanárnak, hogy segítsen, és közben dolgoztam a többi példán. A tanárom nagyon rendes! Elég hamar válaszolt, megoldva a problémámat. Tanultam valami nagyon újat! Estére az 5-ből 4 feladatot megcsináltam.
Estére az 5-ből 4 feladatot megcsináltam.
Este 20h-tól Christiannal elmentünk futsalozni az egyetemi sportcentrumba. Igen, futsalozni. Nem írtam el. Hogy mi is ez? Első látásra olyan, mint a teremfoci, és a szabályok is hasonlóak, de más a labda. Nehezebb, nem pattog annyira, így a játék, amely elég gyors, inkább a földön folyik.
Több furcsa momentum volt számomra. Először is az összejövetel. Annyit láttam, hogy emberek véletlenszerűen szállingóznak be a terembe, majd behoznak egy ládát tele jelzőmezekkel, ez alapján derült ki, ki melyik csapatba játszik. Semmi ismerkedés, taktikai megbeszélés, indul a játék.
A meccs, erős túlzással persze, síri csendben folyt. Semmi üvöltözés, hogy "passzolj, jobbra, itt vagyok". Viszont, a jó mozdulatokat és a gólokat mindig taps kísérte (David este elmondta, hogy a finnek általában így játszanak). A játék brutál gyors volt, de végre, kifutottam magamat teljesen. A játék is jól ment, ahhoz képest, hogy az első futsal-meccsem volt. Három gólpasszt adtam, s egyszer a hálóba is betaláltam!
Mondanom sem kell, hogy hullafáradtan értem haza, de nagyon lelkes voltam, végre, csapatsportot játszhattam itten. Hiányzott már!
Szerdán nagy nap volt! Átvettem a finn diákigazolványomat. Mentem is nagy örömmel utána a helyi közlekedési vállalathoz megvenni a saját Travel Card-omat, rajta a diák-havibérlettel!
Nem így történt. A hölgy azt mondta a közlekedési vállalat ügyfélszolgálatánál, hogy csak akkor jár nekem a diákkedvezmény, ha több, mint egy évet töltök itt. Szuper, akkor minek a diákigazolvány, őszintén? Jó, elismerem, az étkezdében emiatt tudok olcsón kajálni.
Hamar megbékéltem a helyzettel, de a költségvetésem meg fogja érezni a többletkiadást.
A tankörtalálka előtt befejeztem az utolsó feladatot is, majd ebéd után találkoztam a többiekkel. Sundeep nem volt ott. A többiekkel jó időt töltöttünk a feladatokkal, megtudtam, hogy az egyiket rosszul értelmeztem. A találkozó után mindnyájan úgy éreztük, fel vagyunk készülve a másnapi gyakorlatra.
6-kor találkoztam Markusszal. Csodás időt töltöttünk együtt. Körbevitt a városban, majd elmentünk az egyik öböl partjára, beültünk egy kávézóba, és hosszasan beszélgettünk, majd elbúcsúztattuk a Nap utolsó sugarait egy-egy imával. Este 9-ig lógtunk együtt, fantasztikus idő volt!
Csütörtökön gyakorlaton megint én adtam elő (nem így akartam, de az utolsó példát kaptuk meg, ami csak nekem volt készen). Utána, a szokott módon, találkoztam Christiannal és Miguellel, és ettünk és beszélgettünk egy jót, majd 3-kor találkoztam Siljával és megosztottuk a hitünket pár egyetemistával, illetve menekültünk az eső elöl. (Keddről, ugyancsak a csapadék túl nagy mennyisége, és Silja elázása miatt tettük át erre az időpontra az alkalmat).
Mit szoktam csinálni csütörtök esténként? Ezt meghagyom kvízkérdésnek. Jó időt töltöttünk együtt Daviddel és Sharif-fel. (Nagyon gonosz vagyok, ugye? )
Jó időt töltöttünk együtt Daviddel és Sharif-fel. (Nagyon gonosz vagyok, ugye? )
Pénteken, végre, befejeztem a doktorival kapcsolatos gondolkodást, leírtam, mit tettem eddig, miért pont Finnországba jöttem, mik a problémáim (nehézségeim) az itteni dolgokkal, és milyen kérdéseim vannak.
Sajnos, eddig még nem sikerült beszélni Péterrel, így este elküldtem neki, leírva töviről hegyire, mi is történt annak idején, azon a bizonyos beszélgetésen.
Délután együtt lógtam Christiannal és Miguellel, ettünk, és kijavítottuk Miguel levelét, amit a saját témavezetőjének írt, aztán nekiiramodtunk, és megnéztük az Olimpiai Stadiont, ahol 1952-ben olimpiát rendezett Finnország, s felmentünk a stadion melletti toronyba. Először tárult elém egész Helsinki. Fényképezőgép, természetesen, nem volt nálam, így még adós vagyok ezzel a kedves Olvasónak.
Este Markusszal és Evaval (ő egy "másik" Eva) ismét az utcákat róttuk, keresve érdeklődő embereket, majd beültünk egy kávézóba, és órákon át beszélgettünk arról, ki, hogyan talátla meg a gyülekezetet, milyen nehézségek voltak az életében. Olyan spontán volt ez az egész, és olyan sokat adott nekem! Mondanom sem kell, megint nem értem haza 9 előtt!
Mondanom sem kell, megint nem értem haza 9 előtt!
Este még chateltem egy nagyot Dorkával, aztán alvás!
Szombaton tetőzött az esős évszak. Rendesen esett, de ez nem ijesztette el az Espooi Futócsapatot, hogy folytassa felkészülését a januári félmaratonra. Tobias azt olvasta valahol, hogy az ilyen hosszú távra készülő emeberek jó, ha esőben is kipróálbják magukat, hiszen semmi sem garantálja, hogy a félmaraton napján verőfényes napsütés lesz 20 fokkal. Főleg azért sem, mert januárban megyünk…
Futás után jól átfázva értem haza, Tobias és Markus még elmenek úszni, mi Susannával inkább az otthon melegét választottuk. Egyszer csak hív Markus, hogy lerobbant a kocsija, ennek "örömére" nem tudta elvinni Tobias úszócuccát az uszodába. Ejj, mondom, nem épp jókor történt ez! Szerencsére, nem volt nagy gond, Tobias szaunázott egy jót, aztán itthon megtudta a híreket.
Délután találkoztunk a bibliakör férfi tagjaival, s megterveztük a jövő heti Happy Blue Partyt. Tőlem, aki a konyhában olyan, mint az elefánt a porcelánboltban, mindenképp valamilyen magyar kaját vártak. Nem tudtam őket lebeszélni, így, jövő szombaton életem első paprikás krumpliját fogják megkostólni. Remélem, ép gyomorral fognak hazaérni!
Este átmentem Sannához, aki a férjével, Surival és kislányával, Laurával él Espooban, és Anneval együtt éneket gyakoroltunk. Pontosabban, én még csak figyeltem, és tanultam, ugyanis, majd nekem kell kísérnem őket. Nagyon szép hangja van a két hölgynek! Vacsora gyanánt pizzáztunk, majd Laurára való tekintettel 9-kor leléptünk Anne-val.
Ma sem volt rövid napom! Reggel istentisztelet volt, ahol elkezdtünk Sannával egy új dalt tanítani (aki ismeri: a Spirit’s fire-t). Istentisztelet után együtt ettünk, majd Markusszal, Mónikával és Theresával szerettünk volna felmenni a tűzoltóság tornyába, de nem lehetett.
Sebaj, Mónikával, aki amúgy Tallinnból való, hogy egyik hétvégén elmegyünk szülővárosába, ugyanis szeretnék eljutni oda. Nagyon közel van, és olcsó az út. Meg tudom ismerni az ottani gyülekezetet is!
A délután hátralevő részét Suomenlinnán, a múzeumben töltöttük, Rogerrel, Ebennel és Markusszal. Jó volt a múzeum, különösen a mozifilm, amit az erődről készítettek. A kiállítás sem volt rossz, ami zavart, hogy csak finnül és svédül voltak a tablók kiírva, s az angol szöveg egy külön könyvben volt, ahol meg kellett keresni, melyik tablónál járok, melyik szöveg tartozik melyik képhez, és így tovább. Nem gondolom, hogy ez lenne a "legturistabarátabb" megoldás.
Fél 8-ra értem haza. Most meg megyek vacsorázni.
Holnap tessék drukkolni, ugyanis el fog kezdődni, amire már nagyon vártam: a finn nyelvi kurzus!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése